Szt. Erzsébet Gyűjtés a Caritas Szociális Konyha javára

plakat -st-erzsebet-gyujtes-2017„A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek” (Péld. 22:9)

November 19-én, vasárnap ismét megszervezzük a hagyományos Szent Erzsébet napi gyűjtést az Egyházmegye római katolikus templomaiban. A hívek adományaiból a Caritas Catolica által rászorulók számára biztosított meleg ebédek számát szeretnénk megnövelni a hideg téli hónapokban.

Bárki, aki e célra szeretne adakozni, megteheti November 19-én egyházmegyénk római katolikus templomaiban, vagy a nagyváradi Caritas székhelyén (Piața Ion Creangă. 2 szám) naponta 8.00–14.00 óra között.  Adományaikat előre is köszönjük, és viszonzásul Isten kegyelmének gazdag jutalmát kérjük minden jó szándékú és segíteni akaró embertestvérünknek.

Megjegyezzük, hogy a tavalyi gyűjtés eredményeként, a hívek adományainak köszönhetően a megyeszékhelyen gyakorlatilag megduplázódott az ellátottak száma, míg az egyházmegye szintjén közel ötven rászorulóval több kapott meleg ételt a katolikus karitásztól a hideg téli hónapokban. A székesegyház és további 59 római katolikus plébánia mellett, két vidéki református plébánia is részt vett a tavalyi Szent Erzsébet Gyűjtésben.

Idén is számítunk a jólelkű emberekre, hogy minél kevesebben várják üres gyomorral az ünnepeket.

Comments are closed.