Ismét égtek az együttérzés mécsesei Váradon

ismet egtek 1Október 17-én, kedden, a Szegénység elleni küzdelem világnapján, gyertyagyújtással hívták fel a figyelmet a kevésbé szerencsés sorsú emberekre Nagyvárad főterén a római katolikus és görög katolikus karitász szervezetek, az immár hagyományossá vált Egymillió csillag elnevezésű rendezvény keretében.

A segélyszervezetek önkéntesei már a délután 18 órára hirdetett kezdés előtt kirakták mécsesekből a katolikus karitász jelét, a lángoló keresztet, amely Krisztus emberek iránti szeretetének tüzét szimbolizálja. Ehhez az ábrához tehettek hozzá egy-egy mécsest mindazok, akik jelen voltak az eseményen, fokozatosan tovább bővítve a fény körét. A rendezvény keretében a Caritas Catolica önkéntesei ingyen teát osztottak a résztvevőknek.

A rendezvény nyitásaként Böcskei László római katolikus és Virgil Bercea görög katolikus püspökök megáldották az együttérzés mécseseit, majd kétnyelvű igei rész következett. Az egybegyűlteket Olimpiu Todorean a görög katolikus Caritas Eparhial vezetője köszöntötte. A beszédek rendjén felszólalt még a rendezvényt támogató Bihar Megyei Tanács elnöke, Pásztor Sándor, valamint a Szociális és Közösségi Ügyek Nagyváradi Hivatalának vezetője, Arina Moş is. Mindketten üdvözölték a katolikus segélyszervezetek közös kezdeményezését.

A rendezvény második felében a Caritas szervezetek önkéntes énekesei gyönyörködtették meg a közönséget. A műsor keretében Kosza Emma felemelően szép a capella előadásában elhangzott a Szeretet himnusza, majd Geambaşu Izabella bíztatta az embereket a jóság még több megnyilatkoztatására az angol nyelvű We Can Do More című számmal. A műsort Ovidiu Lazăr két dala zárta.

Lásd: Fényképgaléria

Comments are closed.