Az önkéntesség jegyében

DSC_0451A Nagyváradi Caritas Catolica megalakulásának 25-ik évfordulója alkalmából szervezett kétnapos rendezvénysorozat pénteki zárónapja az önkéntesség jegyében zajlott.

Az ünnepség a Szent Erzsébet Idősotthon kertjében vette kezdetét délután két órától, ahol is a Caritas vezetősége, illetve a szervezet önkéntesei és szponzorai közösen ezüstfenyőt ültettek Böcskei László római katolikus megyéspüspök közreműködésével. A résztvevők ezt követően csoportokra oszlottak és különböző önkéntes tevékenységeket végeztek.

Az Élet Autizmussal Egyesület fiataljai közös kézműves foglalkozáson vettek részt a Szent Erzsébet Idősotthon lakóival, majd ebédidőben segítettek az ételek tálalásában is. A Caritas szociális konyháján szintén két autista fiatal segített kiosztani a rászorulók meleg ebédjét, s lelkesedésükkel őszinte mosolyt csaltak a kedvezményezettek arcára is.

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum 11-ik C osztálya Florina Toth tanárnő vezetésével megtakarították az idősotthon kertjét és az olaszi parkot. A diákok párokban járva, hatalmas szemeteszsákokkal kezükben, négyzetméterről négyzetméterre átfésülték és felszedték a sétányok, játszóterek és sportpályák környékén eldobált szemetet. Az iskola VI. A és VI. B osztályainak tanulói Hegyes Luminița és Mosoni Erika tanárnők vezetésével  ezalatt egy hangulatos műsorral vidították fel a várad-szőllősi Szent Márton Idősotthon lakóit. A diákok vallásos énekeket, magyar és román népdalokat, rövid színpadi jeleneteket adtak elő és szavaltak is a szépkorúaknak.

Mindeközben a Caritas Házibeteg-gondozói Központjának munkatársai ingyenes DSC_0493vérnyomás- és vércukorszint mérést végeztek a Lotus bevásárló-központban felállított standnál. A díjmentes szolgáltatást 14–18 óra között több mint hetvenen vették igénybe. A Caritas által működtetett Kanonok-sori bentlakás diákjai pedig a biharpüspöki szemétlerakó melletti nyomortelepen osztottak élelmiszer-csomagokat az ott élő nincseteleneknek, a Don Orione iskolaközpont és Mihai Fechetă atya közreműködésével. Jóvoltukból tizenöt család kapott rizset, lisztet, cukrot, olajat, májpástétomot, húskészítményeket, száraztésztát és édességet tartalmazó segélycsomagot.

Az eseménydús nap delután 18 órától egy hálaadó szentmisével ért véget a római katolikus székesegyházban. A szertartást Böcskei László megyéspüspök mutatta be a segélyszervezetben tevékenykedő papok közreműködésével. „Caritas szervezetünk azt jelenti, hogy mi, az egyházban és a világban nem külön utakat keresünk. Krisztus szeretetének fényében az emberek útját járjuk. Éber és látni tudó emberekre van szükségünk, hogy emberséges legyen a környezetünk és mindenki azt érezze, hogy úton, és nem útban van” – mondta prédikációjában Böcskei László.

A szertartás keretében ugyanakkor egy egy szimbólum jelképes felmutatásával megmutatkoztak a Caritas különböző részlegeinek munkatársai is.  A segélyprogram munkatársa egy takarót, a házibeteg-gondozói központ ápolója egy elsősegély-dobozt, az internátus pedagógusa egy bibliát, az idősotthoni gondozó egy tolószéket, a szociális konyha vezetője pedig egy fazekat helyezett jelképesen a székesegyház oltára elé. Ezek fölött a szimbólumok fölött mondott áldást a szertartást celebráló megyéspüspök.

Comments are closed.