Önkénteskedtek az adysok

volun1A Caritas Catolica által működtetett Szent Erzsébet Idősotthon és a nagyváradi Ady Endre Líceum közötti partnerség keretében kedden mintegy nyolcvan diák dolgozott az otthon kertjének megszépítésén. Az önkéntes fiatalok már reggel háromnegyed nyolckor megkezdték a munkát és váltásokban, keményen dolgoztak egészen a koradélutáni órákig. A IX.F, a IX.E, X.C és a XI.E osztályok tanulói, Tempfli Judit, Kozma Éva és Csepregi Imola tanárnők irányításával megtisztították az idősotthon kertjét a kavicsoktól, gyomláltak, ástak, kapáltak, homokot, földet és komposztot hordtak.

„Az angol csoportunk tanárnője említette, hogy lehetőség van arra, hogy eljöjjünk és segítsünk az idősotthon kertrendezésében. Szeretek önkénteskedni. Akár gyerekek, akár idősek segítéséről van szó, szívesen csinálom, és nagyon örültem, hogy van ilyen lehetőség az iskolában” – nyilatkozta Tripó Debóra, a X.C tanulója.

A kerti munka mellett a diákok időt szakítottak arra is, hogy megtekintsék az otthont, és elbeszélgessenek a bentlakó idősekkel. „Találkoztunk pár nagyon kedves idős nénivel, akik nagyon örültek annak, hogy itt vagyunk és mondták, hogy máskor is várnak minket, hogy egy kicsit színesebbé tegyük a hétköznapjaikat. Nagyon aranyosak voltak” – fogalmazott a tízedik osztályos önkéntes. Mint hozzátette, az önkéntes munkának csapatépítő szerepe is volt, hiszen több, különböző évfolyam diákjai kellett együttműködjenek, segítsék egymást az egész nap folyamán és a munka jó hangulatban, beszélgetve, viccelődve telt.

Comments are closed.