Hírek
Önsegítő csoportot indítottunk demenciás betegeket ápolóknak
A Caritas Catolica és a és Csillagváros Alapítvány közös szervezésében indítottuk el újra hagyományteremtő szándékkal Nagyváradon az Alzheimer Café önsegítő csoportot 2023 május 12-én.
Viseljük egymás terheit
A nagyváradi Caritas Catolica immár kilencedik alkalommal szervezett ünnepséget a betegápolók, idősgondozók, lelki gondozók, segítő szakemberek tiszteletére az Ápolók nemzetközi napja alkalmából melyet idén is a modern betegápolási módszertan alapítójaként tisztelt brit ápolónő, Florence Nightingale születésnapján, május 12-én tartottak.
Holland diákok önkénteskedtek Nagyváradon
A Caritas Catolica önkéntes programjának keretében a hollandiai Melanchthon de Blesewic középiskola 16 diákja 4 tanár vezetésével folytatott humanitárius tevékenységet Nagyváradon és környékén április 13-20 között. A lelkes csapat többek közt idősotthonokban, hajléktalanszállón, árvaházakban és hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával foglalkozó intézményekben tett látogatást az egyhetes program során, és nem csak kétkezi munkájával, hanem tárgyi adományokkal is támogatta az adott intézményeket és az ellátottjaikat.
Éves közgyűlését tartotta a Caritas
Az elmúlt év megvalósításairól adtak számot a Caritas Catolica igazgatói és részlegvezetői március 23-án, csütörtökön a segélyszervezet éves közgyűlésének keretében.